A műtét után négy hetet töltöttem itthon. Varratszedésig a műtéti területen csak cicamosdást lehetett eszközölni-alig vártam egy kiadós, testáztatós forró zuhanyt (ami egyébként a nyirokcsomó eltávolítás miatt nem javasolt). Varratszedést követően sem lehet egyébként kifejezetten áztatni a heget.
A drain hat nappal műtét után került ki, a hónalji varratot már kiszedte volna az orvos két hét után, de azt mondta, ha nem zavar, maradhat egy héttel tovább, így nem kell kétszer mennem.
Miután kikerült a cső, azért nagyon rezgett a léc: keményedett a mellem és 3-4 napig hőemelkedésem volt, de aztán szépen helyreállt minden. Ezután már csak az idegőrlő várakozás maradt. A „beígért” négy hét helyett öt héttel műtét után készült el a műtéti szövettan. Szerencsére áttétet nem találtak a sentinel nyirokcsomón, azonban „nem sikerült ép széllel eltávolítani a tumort”, illetve „elérte az anteriort”, ezért a következő heti bizottság mastectomiát javasolt. Igaz, az üzemorvos a szövettan alapján ezt előre vetítette, mégis bíztam abban, hogy erre nem kerül sor. Nem a mellemet sajnáltam, hanem az borított ki, hogy még mindig nincs vége. Jön a következő idegőrlő időszak.
Szóval ennyit arról, hogy megállíthatatlan vagyok…
Kiborított egyrészt az, hogy – bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy kérdéseimre készségesen válaszolnak – mégis úgy állnak az emberhez az orvosok, mintha onkológiai alapismereteket is kapnánk a rákkal. Nekem nem magyarázták el, pontosan hol és hogyan fognak vágni – meglepődtem kicsomagolás után a bimbóudvar körüli matyó hímzésen – , azt sem, hogy két vágás lesz. Amikor megjegyeztem, hogy „Hahó! Onkológussal még nem találkoztam!”, azt a választ kaptam egy döbbent tekintet kíséretében, „Nem baj, nem is kell!”. Ekkor kb. legszívesebben az arcába kiabáltam volna, hogy „RÁ-KOS VA-GYOK!!!”. Ehelyett 2 éves kislányként megszeppenve, egy „Ja, jó.” mellett nyugtáztam a dolgot. A genetikai vizsgálatot én kértem – hivatkozva arra, hogy van négy gyerekem, nem szeretném, ha vakon tapogatóznánk azt illetően, vajon kell-e félteni őket, ha nem hozom fel, valószínűleg meg sem említik, hogy ilyen lehetőség is van. Lényegében működik minden, de szó szerint, mint egy gépezet. Akkor elkezdtem azon agyalogni, vajon mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ez a gépezet ne csak bizonyos keretek közt működjön, hanem tényleg kicsit vegyék figyelembe azt is, hogy nem mindenki orvosi szakszótárral a kezében születik. Aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, munka és a gyerekek mellett erre már nem igazán lenne energiám. Szóval levontam azt a következtetést, amit egyébként már sorstársak is javasoltak: kérdezni, kérdezni, kérdezni kötelező.
Általában kisebb kérdés-listával mentem kontrollokra, volt, hogy 8-10 is fel volt írva. Ezek közül az egyik legfontosabb és visszatérő kérdésem volt az Ozempic. Vajon folytathatom-e. Mindig ugyanazt a választ kaptam: igen. Mégis féltem, hiszen februárban kezdtem el használni. Előtte közel egy évvel voltam Mammográfián, ahonnan negatív eredménnyel távoztam. Az internetről összekukázott ismereteim alapján pedig okos kis buksimban összeállt a kép, hogy tuti a fogyás miatt lettem rákos. Levezetve ez az alábbi. A hasi zsír ösztrogént termel. Rengeteg hasi zsírom van és volt, viszont a fogyással az ott felhalmozódott, már megtermelt ösztrogén egyszerűen mellrákot okozott. Végül többszöri ilyen jellegű eszmefuttatásom után az OOI genetikáján kaptam meg a megnyugtató választ, ami egyébként tök logikus, csak hát hiányos orvosi ismereteim miatt azt a részt valahogy átugrottam, hogy a megtermelt ösztrogén nem ott gyülekezik a kis zsírpárnáimban és vár arra, hogy egyszer csak felszabadítsák, hanem ahogyan az termelődik, úgy meg is hozza „hatását” (lásd: mellrák) és minél többet fogyok, annál kevesebb termelődik…szóval ismét szabad utat adtam az Ozempicnek, ami lássuk be, észszerű kereteken belül használva egy csodaszer. Főleg, amikor már többféle gyógyszeren túl vagy, az egyiktől szét -bocsánat- fosod az agyad, a másiktól 3 hét alatt 20 évet öregedik a kézfejeden a bőr.
És, ha már szót ejtettem arról, mit szabad, mit nem, fontosnak tartom megemlíteni – és lehet, hogy nem is ebben a posztban kellett volna, hanem korábban -, hogy Slinda nevű fogamzásgátlót szedtem a diagnózist megelőző 3 évben. Ez egy ösztrogénmentes fogamzásgátló, azonban, mivel progeszteront tartalmaz és a tumor progeszteron pozitív is volt, ezért azonnal abba kellett hagynom a szedését. Felírták a Zitazóniumot , illetve a Zoladex nevű injekciót – kb olyan vastag a tűje, mint amivel a kutyákat szokták chippelni -. Utóbbi havonta kell szúrni. Erről mellékelek egy fotót is. Ilyenkor azért mégiscsak jó valamire az a hasi zsírocska, egyáltalán nem fáj, amikor beadják. Mindkettőnek elég horror mellékhatásai lehetnek. Az első két hónapban nem sok galibát okoztak, azonban a későbbiekben szépen megjelentek a hőhullámok. Napközben hagyján, de az éjszakák, azok valami borzalmasak voltak. Azért írom múlt időben, mert a második műtétem során totálisan megszűntek, de rá kellett jöjjek, csak a Fraxiparine kellemes mellékhatása lehetett, mert a húsz nap szúrás letelte után szépen, fokozatosan elkezdtek sűrűsödni a hőhullámok. Még nem érte el a műtét előtti szintet, de már erősen hajaz rá.
Kicsit visszaugranék a genetikához. Körülbelül egy hónappal későbbi időpontot kaptam, amikor volt egy rövid konzultáció, illetve egy vérvétel. Nem az alap „csomagot” írták elő, hanem a kibővítettet. Ekkor már ki volt tűzve a mastectomia időpontja, ami egy hónappal későbbre szólt, így a genetikán nem kérték a sürgősségi vizsgálatot, tekintettel arra, hogy annak az eredményére is két hónapot kell várni, így a műtétet nem befolyásolta volna. Így a várható eredményre három hónapot mondtak.
Kinél indokolt a genetikai vizsgálat?
Örökletes emlőrák: bővebben itt olvashattok róla, ahogyan a kiterjesztett genetikai vizsgálatokról is.
